Sziasztok! Bocsánat a sok késésért , de bepótoltam . Jó olvasást ^^
Dumbledore hátra húzott és a testével védett. Kimondott átkokat, olyanokat amiket én nem ismertem. Majd a holdfénnyel együtt Ron is kezdett vissza változni. Furcsa , rémisztő így látni őt. Egyik pillanatban féltem, a másikban csodálkoztam. A látottak egyben elvarázsoltak és kitéptek egy darabot belőlem. Ron lehuppant a földre én meg csak álltam és bambán néztem az igazgatót aki próbálja felkelteni. Lassan rávettem a lábaimat arra hogy elinduljon a két kitűzött személy felé. Rossz volt látni, hogy szenved. Végtagjai rángatóztak a fájdalomból, torka szakadtából ordított , s mihelyst suttogó hangon a fülébe beszéltem, elmúlt . Megnyugodott a jelenlétemtől és a beszédemtől. Dumbledore csak nézett a távolba, majd motyogott egy varázslatot ami egy hordágyat hozott. Ront ráfektette és hozzám fordult.
- Ugye tudod, hogy erről nem szólhatsz senkinek?
- Igen. Tisztában vagyok vele. De hogy történt ? Mármint hogy lett vérfarkas? - kérdeztem a nagy múltú, bölcs varázslótól aki csak ennyit felelt.:
- Nem tudom.
Ezzel gondoltam nyilván valóan lezárta a beszélgetés ezen témáját.
- Professzor úr. Kérdezhetek valamit?
- Már meg is tetted! - mondta mosolyogva majd látván az arcomat ami azt tükrözte hogy egy kukkot se értek, hozzá tette - Ez csak egy vicc volt Rosalie. Persze hogy kérdezhetsz! De vigyázz mit kérdezel. Nem fogok hazudni, de az igazság néha fájhat.
- A nagymamámról szerettem volna kérdezni. - Mivel tudtam hogy egy időben jártak az iskolába, feltehetősen ismerte a boszorkány nagymamámat.
- Áh. Anabelle Hylight! Nagyon csinos egy boszorkánynő lett belőle. - mondta pirosodó arccal a varázsló.
- Tehát ismerte. Milyen volt? - kérdeztem túlbuzgóan azt az embert aki még ismerte a nagymamámat apámon kívül.
- Kedves, okos, osztályelső. Most elválnak útjaink Rosalie. A viszont látásra. - búcsúzott az igazgató
* *** **** ** * **
Ahogy beléptem a szobába azonnal lehuppantam az ágyra. Az üvöltések még mindig a fejemben zsongtak össze vissza, de már nem annyira mint régen. Most jöttem rá hogy mélyebb érzéseket táplálok Ron iránt mint barátság. Szerelmet. Azt a legalulról jövő, kínzó szerelmet. A kopár falak a szobán és a süvítő szél hangján szólaltak meg a hangok. Mind azt suttogta hogy - Tedd meg .
De mit tegyek meg? Miért akar mindenki elvárni tőlem mindent? Nem én vagyok a Kiválasztott . Az Harry. Harry , Hermione és Ron. Ők az arany trió! A túl hamar kezdődő barátságoknak áruk van. Az enyémnek például hogy messze vannak és a házam többi tagja rosszallaná hogy egy Mardekáros néhány söpredékkel foglalkozna. Nem számítottam rá, hogy ez lesz. Már is túl sok olyan dolgot tudok, amit nem kéne. A titkot hogy fogom magamban tartani? Lesz okom félni Tőle?
Ezekkel az aggódó és szívszorító gondolatokkal szenderültem álomba. Az álom csodálatos. Ott azt csinálsz amit szeretnél, nincsenek korlátok. Én épp egy varázsigét gyakorolgatok kisebb ügyességgel McGalagony óráján. Minden szem rám szegeződik. És hirtelen a kép más lett. Egy sötét helyen vagyok , folyik a könnyem . A homályos szoba falain túl az ablakon egy fehér arc, vörös szempár szegeződik rám. Ő , Akit Nem Nevezünk Nevén valóban vissza térni látszik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése